Van egy időszak a gyászban, amikor már nem minden nap sírunk.

És furcsa módon néha ettől is megijedünk.

Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy nevetünk valamin. Jólesik a napsütés. Elmegyünk valahová, és néhány percre nem a hiányra gondolunk.

Aztán megérkezik a bűntudat.

Hogyan érezhetem jól magam, amikor ő már nincs itt?

Hogyan nevethetek, amikor annyira hiányzik?

Nem azt jelenti ez, hogy lassan elfelejtem?

Nem.

Az, hogy egyszer újra tudsz örülni valaminek, nem jelenti azt, hogy kevésbé szereted őt.

A gyász talán egyik legnehezebb része éppen az, hogy meg kell tanulnunk egyszerre két érzéssel élni: a hiánnyal és az élettel.

Mert a hiány valószínűleg nem tűnik el egyik reggelről a másikra. Lesznek dalok, illatok, helyek, ünnepek és egészen hétköznapi pillanatok, amikor újra beléd hasít: bárcsak itt lenne.

De közben te még itt vagy.

És neked még lehetnek szép reggeleid. Lehetnek terveid. Szerethetsz. Nevethetsz. Elutazhatsz. Megteríthetsz egy szép vasárnapi ebédhez. Megölelheted azokat, akik még melletted vannak.

Nem kell választanod aközött, hogy őt szereted, vagy tovább élsz.

Talán nem is az a feladatunk, hogy „elengedjük” azt, akit szerettünk.

Talán inkább az, hogy megtaláljuk azt az új helyet az életünkben, ahol már nem tud mellettünk ülni, nem tudjuk felhívni, nem tudjuk megölelni – de valamilyen formában mégis velünk maradhat.

Mi ezért készítjük a HelloMacikat.

Egy szeretett ember ruhájából, abból az anyagból, amit valaha ő viselt. Nem azért, hogy pótoljon bárkit. Mert egy embert nem lehet pótolni.

Hanem azért, hogy maradjon valami kézzelfogható abból, ami annyira nehezen engedhető el.

Egy darab a ruhájából.

Egy emlék.

Valami, amit meg lehet érinteni és magunkhoz lehet ölelni.

És talán egyszer, amikor már újra lesz egy igazán jó napod, ránézel arra a macira, és nem csak az jut eszedbe, hogy mennyire fáj, hogy nincs itt.

Hanem az is:

„Milyen jó, hogy az életem része volt.”

Mert tovább élni nem árulás.

Újra örülni nem felejtés.

És attól, hogy lassan visszatalálsz az élethez, ő még ugyanúgy része marad annak, aki vagy.