🕊️ Ez az EmlékMaci Leni cica ruháiból készült.🙏💔
Egy darabka múlt egy ölelésnyi emlék💖
„A mancsnyomok, amiket a szívünkben hagynak, soha nem tűnnek el.”



„Az élet véges, de az emlékek örökké élnek.”
A páromhoz úgy került be az állatorvosi rendelőbe, hogy valaki az út mellett találta meg… alig fél évesen, magára hagyva. Amikor először megláttuk Leni cicát, valami azonnal megmozdult bennünk. A kutyáim is érezték: leültek a kennelje elé, játszottak vele, figyelték egymást a rácson át. Amikor továbbindultunk, visszafutottak hozzá. Mintha csak azt mondták volna: „Ő a miénk.”

Aznap éjjel alig aludtam. Folyton Leni járt a fejemben. Másnap – éppen Valentin-napon – visszamentünk érte, és hazavittük. Attól a pillanattól kezdve a családunk része lett. Velünk élt, velünk örült, velünk tanult, és kilenc gyönyörű hónapot töltöttünk együtt, tele szeretettel és apró csodákkal.

Összesen körülbelül egy év és négy hónap jutott neki ezen a világon… túl kevés idő. De amit adott, az felbecsülhetetlen. Leni cica a szívünkben örökre velünk marad. A hiánya fáj, de a szeretete örök. 💔


Legyen ez az oldal egy Leni cicáról szóló örök emlék, amit bármikor meg tudunk nézni!
Nem beszélt, mégis mindent elmondott. Nem maradt sokáig, mégis örökre itt maradt.










Ez a Maci most már nem csak egy emléktárgy. Hanem egy darabka Belőle. Egy ölelés, amit újra magamhoz szoríthatok, amikor nagyon hiányzik.💕🐻
Ő már nincs velünk – de ez a maci segít, hogy mégis mindig itt legyen a szívünkben.🙏
Vélemény, hozzászólás?