Egy szerettünk elvesztése után sokan ugyanazt kérdezik maguktól:

Mit tehetek, hogy egy kicsit könnyebb legyen?

Erre sajnos nincs egyetlen jó válasz.

A gyász nem egy betegség, amit meg kell gyógyítani. Sokkal inkább egy hosszú út, amelyen mindenki a saját tempójában halad.

Van, akinek hetekre van szüksége. Másnak hónapokra. Sokan pedig évek múlva is érzik ugyanazt a hiányt.

És ez teljesen emberi.

Beszélj róla

Sokan magukba zárják a fájdalmukat, mert nem akarják terhelni a családjukat.

Pedig néha már az is segít, ha valaki egyszerűen meghallgat.

Nem megoldani akarja a fájdalmadat. Csak ott van melletted.

Engedd meg magadnak az érzéseidet

Vannak napok, amikor sírsz.

Máskor dühös vagy.

Van, amikor bűntudatod van.

És lesznek olyan napok is, amikor váratlanul mosolyogsz egy közös emléken.

A gyász nem egyenes vonal. Hullámzik.

Ne siettesd magad

Sokan hallják azt, hogy:

„Ideje lenne továbblépni.”

De a szeretetet nem lehet határidőhöz kötni.

Nem attól gyógyulunk, hogy elfelejtjük azt, akit szerettünk.

Hanem attól, hogy megtanulunk együtt élni a hiányával.

Őrizd meg azt, ami fontos

Egy fénykép.

Egy régi levél.

Egy kedvenc bögre.

Egy illat.

Egy ruhadarab.

Ezek nem a múltba húznak vissza.

Sokszor éppen ezek segítenek abban, hogy a szeretett ember emléke békésen tovább éljen a mindennapokban.

Nincs jó vagy rossz módja a gyásznak

Minden ember másképp szeret.

Ezért minden ember másképp gyászol.

Ne hasonlítsd magad másokhoz.

A te történeted a tiéd.

Mi ezért készítjük a HelloMacikat

Amikor a nagymamámat elveszítettem, mi is kerestünk valamit, ami segíthet megőrizni belőle egy darabot.

Így született meg az első HelloMaci.

Nem azért, hogy enyhítse a fájdalmat.

Hanem azért, hogy legyen valami, amit meg lehet ölelni, amikor a hiány különösen nehéz.

Azóta sok száz család története találkozott a miénkkel.

És újra meg újra azt látjuk, hogy néha egy apró, kézzel fogható emlék is sokat jelenthet azon a hosszú úton, amit gyásznak hívunk.