Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk.
Jelen Ászf hatálya Szolgáltató weblapján (https://www.hellomaci.hu) és aldomainjein történő jogviszonyokra terjed ki.
Alapvető rendelkezések:
- A jelen Szabályzatban nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen Szabályzat értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.
- A jelen Szabályzat 2018. 25-től hatályos és visszavonásig hatályban marad. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a Szabályzatot. A módosításokat a Szolgáltató azok hatályba lépése előtt 11 (tizenegy) nappal a weboldalon közzéteszi. Felhasználók a weboldal használatával elfogadják, hogy rájuk nézve a weboldal használatával kapcsolatos valamennyi szabályozás automatikusan érvényes.
- Felhasználó, amennyiben belép a Szolgáltató által üzemeltetett weboldalra, vagy annak tartalmát bármilyen módon olvassa – akkor is, ha nem regisztrált felhasználója a weboldalnak, a Szabályzatban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Amennyiben a Felhasználó nem fogadja el a feltételeket, nem jogosult a weboldal tartalmának megtekintésére.
- Szolgáltató fenntart magának minden jogot a weboldal, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, termékek valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a weboldalon megjelenő tartalmak, grafikák, termék dizájnok vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül.
Vásárlás
- Felhasználó a weboldalon történő vásárlásával kijelenti, hogy jelen ÁSZF, és a weboldalon közzétett Adatkezelési tájékoztató feltételeit megismerte és elfogadja, az adatkezelésekhez hozzájárul.
- Felhasználó a vásárlás során köteles a saját, valós adatait megadni. A vásárlás során megadott valótlan, vagy más személyhez köthető adatok esetén a létrejövő elektronikus szerződés semmis. Szolgáltató kizárja felelősségét, amennyiben Felhasználó más nevében, más személy adataival veszi igénybe szolgáltatásait.
- A Szolgáltatót a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre
- A megjelenített termékek kizárólag online rendelhetők meg. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők, tartalmazzák a törvényben előírt áfát, azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját. Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra.
- A webshopban Szolgáltató részletesen feltünteti a termék nevét, leírását, a termékekről fotót jelenít meg. A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, illusztrációként szerepelhetnek. Nem vállalunk felelősséget a webshopban megjelenő kép és a termék tényleges kinézete miatti különbözőség miatt.
- Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Szolgáltató teljes körűen tájékoztatja Felhasználókat az akcióról és annak pontos időtartamáról.
- Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Webáruház felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő “0” Ft-os vagy “1” Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától.
- Hibás ár esetén esetben feltűnő értékaránytalanság áll fenn a termék valódi és feltüntetett ára között, amit egy átlagfogyasztónak azonnal észlelnie szükséges. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) alapján a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni a szerződéses feltételekben, azaz nincs meg a felek akaratát kölcsönösen és egybehangzóan kifejező nyilatkozat, abban az esetben nem beszélhetünk érvényesen létrejött szerződésről, amelyekből jogok és kötelezettségek fakadnának. Ennek alapján a hibás/téves áron visszaigazolt megrendelés semmis szerződésnek tekintendő.
Rendelés menete
- A felhasználó regisztráció nélkül is megkezdheti a vásárlást.
- Felhasználó a megvásárolni kívánt termék, termékek darabszámát beállítja.
- Felhasználó kosárba helyezi a kiválasztott termékeket. Felhasználó bármikor megtekintheti a kosár tartalmát a „kosár” ikonra kattintva.
- Amennyiben Felhasználó nem szeretne további terméket vásárolni, ellenőrzi a megvásárolni kívánt termék darabszámát. Az „X” ikonra kattintva törölheti a kosárból az adott terméket. Mennyiség véglegesítéséhez a „kosár frissítése” ikonra kattint a Felhasználó.
- Felhasználó kiválasztja a szállítási címet, majd a szállítási/fizetési módot, melynek típusai a következők:
- Fizetési módok:
Fizetés utánvétellel: Amennyiben a megrendelt termék futárszolgálattal kerül kiszállításra, lehetőség van arra, hogy a Felhasználó a megrendelés végösszegét a futárnak teljesítse készpénzben a megrendelt termék(ek) átvételekor.
Átutalással: Felhasználó a megrendelt termékek ellenértékét a visszaigazoló e-mailben található bankszámlára 3 napon belül köteles átutalni. Az összeg Szolgáltató bankszámláján történő jóváírását követően a Felhasználó jogosult a termék(ek) általa meghatározott módon történő átvételére.
- Szállítási költség:
A szállítási költség utánvét esetén 3480 Ft előre utalás esetén pedig 2360 Ft.
- Amennyiben a webshopban hiba vagy hiányosság lép fel a termékeknél vagy az áraknál, fenntartjuk a jogot a korrekcióra. Ilyen esetben a hiba felismerése illetve módosítása után azonnal tájékoztatjuk a vevőt az új adatokról. Felhasználó ezt követően még egyszer megerősítheti a megrendelést, vagy elállhat a szerződéstől.
- A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítése és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számlát (és ha tartozik a termékhez, a jótállási jegyet) a csomag tartalmazza. Felhasználó köteles a csomagot kézbesítéskor a futár előtt megvizsgálni, és termékeken, csomagoláson észlelt esetleges sérülés esetén köteles jegyzőkönyv felvételét kérni, sérülés esetén a csomagot nem köteles átvenni. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt Szolgáltató nem fogad el! A csomagok kézbesítése munkanapokon történik 8-17 óra közötti időszakban.
- Az adatok megadását követően Felhasználó a ”megrendelés elküldése” gombra kattintva tudja elküldeni megrendelését, előtte azonban még egyszer ellenőrizheti a megadott adatokat, illetve megjegyzést is küldhet a megrendelésével, vagy e-mailben jelezheti felénk egyéb, rendeléssel kapcsolatos kívánságát.
- Felhasználó a megrendeléssel tudomásul veszi, hogy fizetési kötelezettsége keletkezik.
- Adatbeviteli hibák javítása: Felhasználó a megrendelési folyamat lezárása előtt minden esetben vissza tud lépni az előző fázisba, ahol javítani tudja a bevitt adatokat. Részletesen: A rendelés során lehetőség van a kosár tartalmának megtekintésére, illetve módosítására, amennyiben a kosár nem a megrendelni kívánt mennyiséget tartalmazza, úgy a mennyiség oszlopban található adatbeviteli mezőbe Felhasználó be tudja írni a rendelni kívánt mennyiség darabszámát, majd megnyomja a „kosár frissítése” gombot. Amennyiben törölni kívánja Felhasználó a kosárban található termékeket, akkor az „X” gombra kattint. A rendelés során a Felhasználónak folyamatosan lehetősége van a bevitt adtok javítására/törlésére.
- Felhasználó e-mail-ben a megrendelés elküldését követően visszaigazolást kap. Amennyiben e visszaigazolás Felhasználó megrendelésének elküldésétől számított, a szolgáltatás jellegétől függő elvárható határidőn belül, de legkésőbb 48 órán belül Felhasználóhoz nem érkezik meg, Felhasználó az ajánlati kötöttség vagy szerződéses kötelezettség alól mentesül. A megrendelés és annak visszaigazolása akkor tekintendő a Szolgáltatóhoz, illetve az Felhasználóhoz megérkezettnek, amikor az számára hozzáférhetővé válik. Szolgáltató kizárja a visszaigazolási felelősségét, ha a visszaigazolás azért nem érkezik meg időben, mert Felhasználó rossz e-mail címet adott meg regisztrációja során, vagy a fiókjához tartozó tárhely telítettsége miatt nem tud üzenetet fogadni.
- Felhasználó tudomásul veszi, hogy az előző pontban taglalt visszaigazolás csupán automata visszaigazolás, az szerződést nem keletkeztet. A szerződés akkor jön létre, amikor Szolgáltató az előző pontban megnevezett automata visszaigazolást követően egy újabb e-mailben értesíti a Felhasználót a megrendelés részleteiről és várható teljesítéséről.
A megrendelések feldolgozása és teljesítés
- A megrendelések feldolgozása nyitvatartási időben történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő napon kerül feldolgozásra. Szolgáltató ügyfélszolgálata minden esetben elektronikus úton visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését.
- Általános teljesítési határidő, a babaruhák kézhez kapásától számított 5-10 munkanapon belül. Az Eladó előzetesen tájékoztatja a Vásárlót a Termék kiszállításának várható időpontjáról, azonban a Termékek szállításával kapcsolatos értesítések és közlések – különös tekintettel a szállítás várható időpontjára – csupán tájékoztató jellegűek, azok nem válnak a szerződés részévé. Ennek alapján sem az Eladó, sem a Vásárló nem fordulhat kártérítési igénnyel a másik félhez a szállítással kapcsolatban tett nyilatkozatokban, tájékoztatásokban rögzítettek meghiúsulása, illetve elmaradása esetén.
- Az adásvételi szerződés alapján a Szolgáltató dolog tulajdonjogának átruházására, a Felhasználó a vételár megfizetésére és a dolog átvételére köteles.
- Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, és az eladó vállalja a dolog vevőhöz történő eljuttatását, a kárveszély akkor száll át a vevőre, amikor a vevő vagy az általa kijelölt harmadik személy birtokba veszi a dolgot. A kárveszély a fuvarozónak történő átadáskor átszáll a vevőre, ha a fuvarozót a vevő bízta meg, feltéve, hogy a fuvarozót nem az eladó ajánlotta.
- Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, a felek eltérő megállapodásának hiányában, az eladó (jelen ÁSZF szerint: Szolgáltató) a szerződés megkötését követően késedelem nélkül, de legkésőbb harminc napon belül köteles a vevő (Felhasználó) rendelkezésére bocsátani a dolgot.
- Az Szolgáltató késedelme esetén a Felhasználó jogosult póthatáridőt tűzni. Ha az eladó a póthatáridőn belül nem teljesít, a vevő jogosult a szerződéstől elállni.
- A Felhasználó póthatáridő tűzése nélkül jogosult a szerződéstől elállni, ha
- a) a Szolgáltató a szerződés teljesítését megtagadta; vagy
- b) a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben – és nem máskor – kellett volna teljesíteni.
- Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott termék nem áll rendelkezésére, köteles erről Felhasználót haladéktalanul tájékoztatni, valamint Felhasználó által fizetett összeget haladéktalanul visszatéríteni.
ELÁLLÁSI JOG
A termékeket az egyedi igényeidnek megfelelően rendelésre készítjük, így az utólagos elállási jog, mely az internetes rendelésekre általában igaz, nem áll fenn. Erről a fogyasztóvédelmi törvény is így rendelkezik:
A Kormány a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. Törvény-e (továbbiakban Fv.T.) alapján minden fogyasztónak joga van 8 napon belül indoklás nélkül elállni a rendeléstől. A fogyasztó az elállás jogát attól a naptól kezdve gyakorolhatja, amikor az árut átvette. Ez az összes olyan esetre vonatkozik, amikor a terméket nem a saját igényeitek alapján készítjük el (üres póló rendelése esetén). Azonban a személyre szabott termékek esetén a Fv.T. 5. §-ának (c) értelmében a vevő nem gyakorolhatja elállási jogát. Ennek egészen egyszerű oka van, a saját igényeiteknek megfelelően kialakított termékek a továbbiakban már nem továbbértékesíthetőek. A gondos ellenőrzés ellenére ritkán előfordulhat, hogy hibás termék kerül kiszállításra. Ilyen esetekben, ha a minőségi hiányosságért a HelloMaci a felelős, a termékeket minden további nélkül kicseréljük, vagy visszatérítjük a vételárat. Megkérünk, hogy értesítés nélkül ne küldj vissza terméket, előbb jelezd nekünk a hiba jellegét és a rendelés tranzakciószámát e-mail formájában az itt látható címen: kapcsolat@hellomaci.hu Ezt követően a szerviz munkatársai azonnal felveszik veled a kapcsolatot.
A vásárló által, tévesen, elírt, elrontott megrendelésekért felelősséget nem vállal, a gyártást termékek összekészítését a megrendelésben szereplő adatok alapján készíti. Az így elkészült termékek költségét igény szerinti ujragyártását a megrendelő kötelessége megtéríteni.
Panaszügyintézés helye, ideje, módja
Amennyiben a Szolgáltató a Vásárló által megfogalmazott panaszt nem tartja jogosnak úgy azt köteles megindokolni és a Vásárló részére írásban elküldeni, továbbá köteles írásban tájékoztatást adni, a Vásárló részére, hogy panaszának jellege szerint, mely panaszügyintézési lehetőségek állnak rendelkezésére. A Szolgáltató köteles megadni a
Vásárló lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti illetékes békéltető testület székhelyét, telefonos elérhetőségét, internetes elérhetőségét és levelezési címét.
A Vásárló a termékkel vagy a Szolgáltató tevékenységével kapcsolatos panaszait a következő elérhetőségeken terjesztheti elő:
Levelezési cím: Toldi-Szabó Gina E.V.
Telefonszám: +36-70-627-7048
E-mail: kapcsolat@hellomaci.hu
A területileg illetékes Területi Főfelügyelőség elérhetőségei:
Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi FelügyelőségCím: 1052 Budapest, Városház u. 7. Postacím: 1364 Budapest, Pf.: 144. Telefonszám: +36 30 940 7039 E-mail: fogyved_kmf_budapest@nfh.hu
A webáruház tevékenységével, vagy a webáruház által forgalmazott termékkel kapcsolatos panaszukat e-mailben és postai úton is benyújthatjuk a webáruház üzemeltetője részére. Amennyiben a webáruház üzlethelyiséggel is rendelkezik, úgy panaszukat személyesen
is közölhetjük a Szolgáltatóval. A Szolgáltató az e-mailen vagy postai úton érkezett panaszra köteles érdemben írásban válaszolni és 25 napon belül a vásárló részére elküldeni.
A Szolgáltató a szóbeli panaszt, amennyiben arra lehetősége van, azonnal orvosolja. Ha a szóbeli panasz azonnali orvoslására nincs lehetőség, a panasz jellegéből adódóan, vagy ha a Vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, akkor a Szolgáltató a panaszról
jegyzőkönyvet vesz fel, melyet öt évig, a panaszra tett érdemi válaszával
együtt köteles megőrizni. A Szolgáltató a jegyzőkönyv egy példányát személyesen közölt
(üzlethelyiségben) szóbeli panasz esetén helyben a Vásárlónak átadni, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az alább részletezett írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint köteles eljárni;
A Szolgáltató a telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a Vásárlónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldi a jegyzőkönyv másolati példányát.
Minden egyéb esetben a Szolgáltató az írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint jár el.
A telefonon, vagy más hírközlési eszköz segítségével rögzített panaszt a Szolgáltató egyedi azonosítóval látja el, mely a későbbiekben egyszerűsíti a panasz visszakeresését.
A Szolgáltató a hozzá írásban érkezett panaszt 25 napon belül érdemben megválaszolja. Az intézkedés jelen szerződés értelmében a postára adást jelenti.
A panasz elutasítása esetén Szolgáltató az elutasítás indokáról tájékoztatja a Vásárlót.
AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK EGYOLDALÚ MÓDOSÍTÁSA
Szolgáltató jogosult jelen Általános Szerződési Feltételeket a Vásárlók Honlapon történő előzetes tájékoztatása mellett, egyoldalúan is módosítani. A módosított rendelkezések a hatályba lépést követően a Honlap első használata alkalmával válnak hatályossá Vásárlóval szemben, azokat a módosítást követően leadott megrendelésekre kell alkalmazni.
TULAJDONJOG FENNTARTÁSA
A vételár teljes kifizetéséig a termék a Szolgáltató tulajdonában marad. Ha a termék a vételár teljes kifizetését megelőzően mégis – bármely okból – a Vásárló birtokába kerül, felelősséggel tartozik a Szolgáltató irányába mindazon károk tekintetében, amelyek megtérítésére senkit nem lehet kötelezni.
FELHASZNÁLÁS TOVÁBBI FELTÉTELEI
Felelősség
Vásárló a Honlapot kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően.
Szolgáltató kizár minden felelősséget a Honlap használói által tanúsított magatartásért. Vásárló köteles gondoskodni arról, hogy a Honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Vásárló teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett.
A Vásárlók által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni.
A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók oldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget.
Az Internet globális jellege miatt Vásárló elfogadja, hogy a Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe köteles eljárni. Amennyiben a Honlap használatával összefüggő bármely tevékenység a Vásárló államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag Vásárlót terheli a felelősség.
Amennyiben a Vásárló a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.
Szolgáltató és Vásárló között a jelen Általános Szerződési Feltételek alapján létrejött megállapodás megszűnik, ha a Vásárló törli a regisztrációját, vagy ha a Szolgáltató törli a Vásárló regisztrációját.
Szerzői jogok
A Honlap egésze, annak grafikus elemei, szövege és technikai megoldásai, és a Szolgáltatás elemei szerzői jogi védelem vagy más szellemi alkotáshoz fűződő jog (így különösen védjegyoltalom) alatt állnak. Szolgáltató a szerzői jogi jogosultja vagy a feljogosított Vásárlója a Honlapon, valamint a Honlapon keresztül elérhető szolgáltatások nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak: bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokat, a Honlap felületének elrendezését, szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, ötletet, megvalósítást).
A Honlap tartalmának valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása magáncélú felhasználás céljából vagy a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett. A magáncélú felhasználáson túli felhasználás – például adatbázisban történő tárolás, továbbadás, közzé- vagy letölthetővé tétel, kereskedelmi forgalomba hozatal – kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével lehetséges.
A jelen ÁSZF-ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenően a regisztráció, a Honlap használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot Vásárlónak a Honlapon szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A Honlap rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók.
A Szolgáltató fenntartja minden jogát szolgáltatásának minden elemére, különös tekintettel a www.hellomaci.hu domain nevére, az ehhez tartozó aldomainekre, a Szolgáltató által foglalt minden más domainnévre, annak aloldalakra, valamint az internetes reklámfelületeire. Tilos minden olyan tevékenység, amely a Szolgáltató adatbázisának kilistázására, rendszerezésére, archiválására, feltörésére (hack), forráskódjainak visszafejtésére irányul, kivéve, ha erre a Szolgáltató külön engedélyt ad.
Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos a Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével a Szolgáltató adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni.
A Szolgáltatás igénybevételével Vásárló elfogadja, hogy a Szolgáltató a Szolgáltatás igénybevétele során a Vásárló által feltöltött adatokat a vonatkozó Adatvédelmi Tájékoztató keretei között bármikor és bárhol, korlátozás és külön díj fizetése nélkül felhasználhatja.
Szolgáltató adatai:
A szolgáltató neve: Toldi-Szabó Gina E.V.
A szolgáltató székhelye (és egyben a panaszügyintézés helye): 1193 Budapest, Táncsics Mihály utca 2., 1. emelet 1.
A szolgáltató elérhetősége, az igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címe: kapcsolat@hellomaci.hu
Nyilvántartási száma: 54288166
Adószáma: 55583536-1.43
Nyilvántartásban bejegyző hatóság neve:
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata
Telefonszáma: 0670-627-7048
A szerződés nyelve: magyar
A tárhely-szolgáltató neve, címe, e-mail címe:
HelloWP
Limited
Székhelye: 77
High Street, Littlehampton, BN17 5AG, Egyesült Királyság
Cégjegyzékszám: 11-801-034
Jelen Általános Szerződési Feltételek hatályba lépésének ideje: 2019.11.13.