Ott vannak a szekrényben.

Az inge. A pulóvere. A kabát, amit annyiszor láttál rajta.

Lehet, hogy hónapok teltek el, mégsem tudod elpakolni őket. Néha kinyitod a szekrényt, hozzáérsz valamelyikhez, és már ettől összeszorul a torkod.

És közben talán azt hallod másoktól:

„Egyszer úgyis el kell pakolnod.”

De tényleg el kell?

NEM KELL SIETNED

A gyásznak nincs olyan szabálya, amely megmondaná, mikor kell kiüríteni egy szekrényt.

Van, aki néhány hét után képes rá.

Van, aki évek múlva sem.

Egy ruhadarab ugyanis sokszor már régen nem egyszerűen ruha.

Emlékszel, hogyan állt rajta.

Mikor hordta.

Talán még az illatát is keresed benne.

Ezért olyan nehéz egyszerűen egy zsákba tenni.

NEM KELL VÁLASZTANOD AKÖZÖTT, HOGY MINDENT MEGTARTASZ VAGY MINDENT ELENGEDSZ

Talán egyszer eljön az a nap, amikor úgy érzed, szeretnél változtatni valamin.

Nem azért, mert már kevésbé hiányzik.

Hanem mert szeretnéd, ha néhány ruhadarabja nem csak a szekrényben őrizné őt.

És van egy harmadik lehetőség is.

AMIKOR EGY RUHADARABBÓL VALAMI ÖLELHETŐ MARAD

Nyolc éve találkozunk olyan családokkal, akik egy édesanya blúzát, egy édesapa ingét, egy nagymama ruháját vagy éppen egy szeretett társ pulóverét bízzák ránk.

Ezekből készülnek a HelloMaci EmlékMacik.

Nem azért, hogy helyettesítsék azt, aki elment.

Azt senki és semmi nem tudná.

Hanem azért, hogy abból, ami hozzá tartozott, maradjon valami, amit nemcsak nézni lehet, hanem meg is lehet érinteni és ölelni.

Ha még nem állsz készen arra, hogy hozzányúlj a ruháihoz, ne tedd.

De ha egyszer eljön az a pillanat, amikor ránézel valamelyikre, és arra gondolsz:

„Ebből szeretnék valamit megőrizni…”

akkor már tudni fogod, hogy van rá lehetőség.

→ Megnézem, hogyan készül egy szeretett ember ruhájából EmlékMaci